Ez egy manapság nem átlagos család blogja. 2007 óta aktívan keressük az EMBERHEZ MÉLTÓ élethez elengedhetetlen hozzávalókat. Itt olvashatsz róla, hogy eddig mire jutottunk.

Sokáig próbálkoztunk azzal, hogy beilleszkedjünk a mai társadalmi struktúrába, és hogy szüleinknek megfeleljünk. Mi is éltünk a pénz fogságában, a karrierépítés rózsaszín felhőjében bolyongtunk. Mellette sokszor beszélgettünk nosztalgikus hangvételben arról, hogy régen hogyan éltek az emberek önellátó nagycsaládokban a tanyákon.

Hogy hogyan indultunk el végül a gyakorlati megvalósítás felé, milyen sorrendben jöttek a felismerések az élet nagy dolgaival kapcsolatosan, azt már nem tudnánk itt feltárni. Azt viszont el tudjuk mondani, hogy minket a Jó Isten kért fel erre, vezetett minket és segített sok élethelyzetben (még ha akkor nem is volt Istenképünk).  Ő tartja meg az úton járót, és ha figyelsz útmutatásaira, megtalálhatod te is az EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLET ÚTJÁT, mely tulajdonképpen ÚT VISSZA A PARADICSOMBA, A BŐSÉG LÉTÉBE.

Azt nem mernénk kijelenteni, hogy ez egy könnyű út, és bárkinek sikerülhet. Míg fizikai síkon viszonylag könnyű változtatni a dolgokon, a legnehezebb a lelki és szellemi lényünk átformálása. Ez lassú érési folyamat, nem lehet siettetni, hasonlóan a gyümölcsök érését sem. Vissza kell térnünk a természethez, éreznünk kell, hogy a része vagyunk, különben tovább száguld az emberiség modern űrhajónak látszó, de valójában egy nyikorgó, rozsdás szekere az úgynevezett szakadék felé. Hogy pánikszerűen leugrassz az ismeretlenbe vagy céltudatosan és higgadtan megállítod a járművet, az rajtad múlik. Az emberiségnek be kellene töltenie ráruházott feladatát: A Föld jó gazdája kellene hogy legyen.

Nem megtéríteni akarjuk az embereket, hanem példamutatással szeretnénk járni az úton, és az érdeklődőknek segítő kezet nyújtani.