Ahogy a tavalyi évben, idén is szervezünk nyílt napokat. Területünk alakulását jelenleg két fő irányzat motiválja. Az egyik a permakultúra, másik az alkalmazkodó gyümölcsészet elvrendszere. Tagjai vagyunk a több megyét érintő, a tavalyi évben indult Nyitott Kertek programnak, melyen belül jelenleg az egyetlen tolna megyei gyümölcsészeti bemutatókert vagyunk. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a gyümölcsészet, azon belül is egy cseperedő erdőkert rendszerébe, munkálataiba stb. szakmai körbevezetés és kötetlen beszélgetés formájában. Idén először a délutánba nyúlnak a programok, ugyanis bővül egy konkrét téma körüljárásával, tapasztalatcserével. Tevékenységünkről, területünkről illetve a többi kertről a linkre kattintva olvashatnak az érdeklődők.

Ha meglátogatna minket, ne habozzon, jöjjön el egyik nyílt napunkra, mert soron kívül nem vagyunk látogathatók.

Időpontok:

1. május 20. szombat: Beszélgetés a talajtermékenység

fenntartásáról, talajéltetésről

2. július 15. szombat: A gyermekek és az önellátó,

természetszerű gazdálkodás kapcsolata

3. szeptember 9. szombat: Beszélgetés a kertészeti

növények kiskerti magfogásának jelentőségéről, szerepéről

Belépődíj felnőttek részére 1000 Ft

Programelőzetes:

4. szeptember 16. szombat: II. Tolna megyei Gyümölcsész nap délutáni programpontjaként három helyszín (köztük mi is) nyitja meg kapuit Nagyszékelyben a program résztvevői előtt, és mutatja be gyümölcsész gazdaságuk jelenlegi állapotát. A program időben kikerül majd a blogra is!

 

A nyílt napok tervezett programja:

9 órakor megérkezés

9:15-től a gazdaság (kert és erdőkert) bemutatása szakmai vezetéssel

10:30-tól egy árnyékos helyen az érdeklődőkben felmerülő kérdések alapján tudjuk kölcsönösen tapasztalatainkat megosztani (számunkra ez mindig nagyon tanulságos)

12:00-12:30 között lehetőséget biztosítunk saját vegyszermentes termékeink megvásárlására is feleslegünkből

12:30-13:00 ebédidő (Ebédet csak azok számára van módunk biztosítani, akik egy héttel korábban jelzik igényüket! A belépő nem tartalmazza az ebéd árát! Részletekről egyeztessünk!)

13:00-15:00 Szemléletformáló interaktív körüljárása a megadott témának: Rövid felvezetés után gondolatok, élmények, tapasztalatok megosztása, cseréje.

A jelentkezés módja:

A programra előzetes bejelentkezés szükséges az aldottmenedek.kukac.gmail.com címen. (Adjanak meg jelentkezésükben telefonszámot, hogy a program hirtelen változása, esetleges elmaradása esetén tudjunk jelezni.)

A levél tárgyaként szerepeljen a :"nyílt nap" kifejezés.


Megközelíthetőség: Nagyszékely zsák falu Tolna megye északi részén, kevés forgalommal. Pincehely felől van bekötőútja. Sajnos tömegközlekedéssel nem lehet 9 óra előtt bejutni a faluba, de a programot nem tudjuk későbbre tolni a felmelegedések miatt. Ezért kérem a bejelentkezőket, jelezzék, hogy merről érkeznének és hányan, hátha tudunk telekocsi szervezésben valamit segíteni. A falugondnoki autó is tud a Pincehelyi vasútállomásról behozni embereket, ha időben (három nappal előtte) jelezzük a hivatalnak az igényt.