Áldott menedék

AZ EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLET MEGVALÓSÍTÁSÁNAK KÍSÉRLETE

Önkéntes Fenntarthatóság 1. rész

A mértéktelen fogyasztás boldogtalan társadalma

A globalizáció számtalan megnyíló lehetőséget kínál, de nem láthattuk előre, milyen komoly problémákat okoz életvitelünkben. A jelen kor társadalmi és gazdasági berendezkedése hatalmas feladatokat állít az emberiség elé. Az igények egekbe emelkedése, a mértéktelen fogyasztás, az uralkodni vágyás az embert saját életterének kizsákmányolására buzdítja. Életvitele oly annyira eltávolodott a természetestől, hogy elhiszi, függetleníteni tudja magát teljesen a természettől. Manapság pedig nem csak a természeti világról, hanem az eddig támaszként jelen lévő közösségről, családról is sokan lemondanak egyéni elképzeléseiktől hajtva.

A jóléti társadalom embere számtalan életterületen kielégítheti vágyait, de mégsem boldog. Felmerül a kérdés, vajon tényleg beszélhetünk e jólétről, ha érzelmileg nem tudunk elégedetté válni? Keresik az emberek a megoldást. Vannak, akik külföldre mennek szerencsét próbálni, vannak, akik "aktivistaként" a városban próbálnak egy-egy számukra fontos ügyet hivatalos utakon megoldani, és vannak olyanok is, akik megpróbálnak eltávolodni a nyüzsgő városoktól, és kacérkodnak a vidékre költözéssel stb..

Az emberek mindhárom választás esetén a legnagyobb hibát ott vétik, hogy nem szeretnének komfortérzésüktől eltávolodni, így láthatóan csak  részmegoldásokat adnak a globális mértékűre gyarapodott problémákra.  Vegyük tudomásul, hogy végre olyan életformát kellene élnünk, ami egységesen enyhíti ezeket, és a jövőre nézve pozitív irányú elmozdulást eredményez. El kell fogadnunk azt a tényt is, hogy a javulás várhatóan nem a mi életünkben, hanem utódainkéban lenne érzékelhető, és ez nem szabad, hogy elvegye a kedvünket attól, hogy áldozatokat hozzunk. Úgy gondolom, az emberiség sorsa most a kezünkbe tétetett, mi tudunk tenni érte a jelenben.

 

Városi contra vidéki létforma

Egy pár éve érzékelhetően emelkedik a városból vidékre költözni vágyók száma. Sokan szinte menekülnek a városból. A városban, ahová korábban a korlátlan lehetőségek csábították őket, hirtelen a kiszolgáltatottság és egyfajta "éhezés", kiüresedés érzése uralkodik el rajtuk testi, lelki és szellemi szinteken egyaránt.

A kiköltözés megfogalmazott motivációja sokféle lehet. Saját vagy közeli hozzátartozójuk egészségi állapotának javítása, vegyszermentesebb környezetben élni, gazdálkodni, közösséghez tartozni, a rohanó, zajos, stresszes létből kiszakadva meghallani belső hangjukat, és még sorolhatnám. Sokuknak felderengenek gyermekkori emlékeik, amikor a vidéki nagyszülőknél nyaraltak. Próbálják felidézni tapasztalataikat a kezdéshez. Nem is gondolnak bele, milyen minden életterületet érintő, göröngyös útra léptek és milyen kitartást kíván majd ez tőlük.

Számtalan esettel találkoztam már, amikor a városból vidékre költözők a korábban megszokott igényszintet és életstílust szerették volna folytatni, vagy annyira a félelem határozta meg tetteiket, hogy végeredményül a lemondás szomorú tapasztalatában vergődtek, és elfelejtették megélni mindazt, amit a vidéktől kaptak cserébe. A vidéki élet más hozzáállást kíván meg, mint a városi, még akkor is, ha a modernizáció már oda is betette a lábát. Képzeljünk csak el egy állatkertben felnőtt nagymacskát, akit kiengednek a szabadba. Véleményem szerint sok hibát ejtene az ételszerzés során és az élet más területein (pl.: fajtársaival történő érintkezéskor) is, és akár hamar életét vesztené természetes élőhelyén. A városból történő kiköltözés részben hasonló nehézségeket rejt, de mi nagyobb döntési szabadsággal rendelkezünk jelenleg az említett macskához képest azzal kapcsolatosan, milyen mértékben és tempóban éljük meg a változás élményét.

Problémáinkra nem jelent majd megoldást a kiköltözés,

ha csak egyes részleteit szeretnénk kiragadni a saját boldogulásunk érdekében!

Aki nem csak kiköltözni akar, hanem egy fenntartható rendszert szeretne felépíteni, annak tehát meg kell tanulnia kompletten elfogadni a vidéki léttel együtt járó dolgokat, vagy alkalmazkodni hozzájuk, vagy megtalálni bennük a szépséget. Ezt a tanulási folyamatot gyorsíthatja meg, ha megpróbálunk kézzel fogható tapasztalatokat szerezni ezzel a létformával kapcsolatosan. Javasolni szoktuk a kiköltözni vágyóknak, hogy az ingatlanvásárlás előtt töltsenek el egy próbaévet albérletben, mert ez idő alatt sok minden kiderülhet arról, számukra a vidékre költözés alkalmas megoldás e. Másik lehetőség, hogy meglátogatnak önkéntesként olyan mintaértékű kezdeményezéseket, ahol beleláthatnak mások megoldásaiba. Olyan nagy a szakadék ugyanis a két életforma között, hogy láthatóan nem mindenki tud ilyen nagyot ugorni hirtelen.

A mi elindulásunkra is nagy hatással voltak a Magyar Élőfalu Hálózat oszlopos tagjai és az általuk képviselt kezdeményezések. Ők sok esetben több évtizedes önellátó és közösségépítő tapasztalattal a hátuk mögött, megkímélhetik az kezdőket, hogy ugyanazokat a hibákat elkövessék, mint amit ők vétettek anno a legelején vagy akár most. Bár hibákat biztosan ejtünk majd, de azokat érdemes jelzésnek tekinteni, és átgondolni az okait, nem pedig megfutamodni, feladni céljainkat. Segít átlendülni a nehézségeken, ha tudjuk, nem vagyunk egyedül elképzeléseinkkel, ha érezzük a háló megtartó erejét. Fontos itt megemlítenünk, hogy mindehhez rengeteg energiát kell fordítanunk az emberi kapcsolatainkra, és ezzel együtt a megfelelő kommunikációra is. A városi zsúfoltság és az ebből fakadó feszültségek hatására az emberek elfordulnak egymástól, érzéketlenek, zárkózottak lesznek. Vidéken muszáj nyitnunk a szívünkön, hogy az új közeg bizalmatlansága szétfoszoljon és magába fogadjon.

Önkéntes Fenntarthatóság 2. rész

Az önkéntesfogadás mint lelki gyakorlat

Életmódváltásunkhoz sok segítséget kaptunk a tapasztaltabbaktól. Viszonzásul mi is tovább adjuk tudásunkat az érdeklődőknek. Itt az Áldott Menedékben 2009 óta fogadunk önkéntes segítőket önellátásra törekvő életmódunkban. Felvállalva küldetésünket, mindig nagy örömmel hirdetjük meg önkéntesek fogadásáról szóló felhívásunkat. A jelentkezőktől egy rövid bemutatkozást kérünk, hogy lássuk, ki is fog érkezni hozzánk, milyen tapasztalatokkal érkezik, mi az érdeklődési köre és mi a motivációja a látogatásra. Már ebből a bemutatkozóból nagyon sok személyiségi jegy kirajzolódik, és ez nekünk segítséget jelent a lelki felkészülésünkhöz, hogy egy másfajta alkatot befogadhassunk a mindennapjainkba. Az önkéntesfogadást megélhetjük úgy is, mint egy lelki gyakorlatot. Mások megfigyelése, és ítéletmentes elfogadása a mai korban amúgy is ritka jelenség. Tudatosítanunk kell, hogy a hibáival minden embernek magának kell dolgoznia, mi pedig csak a saját életünk vonatkozásában tudjuk megítélni, hogy az ő megoldása bizonyos problémákra számunkra megfelelő lehetne e, vagy sem.

Az illetővel leegyeztetjük az időpontot, hogy milyen körülmények várják nálunk és mit hozzon magával. 5 óra aktív segítségért cserébe szállást és napi három étkezést biztosítunk. Fennmaradó idejével szabadon rendelkezik. A megérkezés napján átbeszéljük, mit hol talál, és mire figyeljen oda. Összevetjük a családunk aktuális napi ritmusát, a segíteni érkező ritmusával. Próbáljuk úgy összeállítani segítőnk beosztását, hogy az illeszkedjen alvási és étkezési szokásaihoz. Fontosnak tartjuk, hogy ez a két elem ne kényszerüljön abban a pár napban nagy változást megélni, mert az stresszt okozva megakadályozhatja, hogy odafigyeljen a részletekre, és átadja magát az átéléseinek. A munka kiválasztását is próbáljuk igazítani az adott személy neméhez, erőnlétéhez, aktivitásához, érdeklődéséhez, ha tudjuk.

Az Alkalmazkodó Gyümölcsészet - melynek elvrendszere szerint helyi emberként helyi erőforrásokra támaszkodva próbáljuk élni az életünket - azt mondja, hogy ebben a közösségen alapuló életformában mindenki megtalálhatja azt a munkát, amit erejéhez, képességeihez mérten el tud látni. Ez által válik az ember a közösség megbecsült, hasznos tagjává. Ez ugyanúgy működik egy családban is, és a látogatása erejéig önkéntesünk a családunk tiszteletbeli tagjává válik. Rajta múlik,  hogy él ezzel.

 

Az önkéntes mint a rendszer nélkülözhetelen alkotója

Az önkéntesek bevonása több szempontból is praktikus megoldás számunkra. Önellátásra törekvésünk mellett a kezdetektől tájfajták megőrzésével is foglalkozunk.

A magfogás szakmailag indokolja, hogy több növényt termesszünk egy-egy fajból, így kicsit többet termelünk, mint amennyire a családunk ellátásához szükséges lenne. A kerti munkák során tehát egy nemes cél elérésében segítenek, hogy minél több emberhez juthassanak el a szabadon visszavethető szaporítóanyagok magbörzéken. Nélkülük nem tudnánk ekkora kertet megművelni gépmentes rendszerben két kisgyermek mellett, és nem sikerülne ennyi tartósított terménnyel feltöltenünk a kamránkat sem. A képződő felesleget javarészt felhasználjuk az étkeztetésükben, így ők is tiszta forrású élelmiszert vehetnek magukhoz ittlétük ideje alatt. Vannak közülük, akiknek megtetszik a falu is, és ide is költöznek, így tovább is fejlődhet együttműködésünk.

Míg mások menekülnek otthonról, hogy kicsit kikerülhessenek a hétköznapok monotonitásából, addig mi annyira jól érezzük magunkat a saját magunk teremtette környezetben, hogy nem vágyunk el belőle. Minket ez tölt fel nap mint nap! A vegetációs időszakban olvasni, filmet nézni, internetezni sem jut sok időnk, ezek téli elfoglaltságok. Ennek ellenére egy múzeumi látogatással vagy egy jó könyv elolvasásával felér, ha olyan ember jön hozzánk, aki kölcsönösen kitárulkozik előttünk, és beavat múltjába, jelenébe, terveibe, ismereteibe. Nagyon sok szellemi, kulturális, oktatási és egyéb irányzatról, mozgalomról látogatóink meséltek először, melyek egy része azóta életünk nélkülözhetetlen alapkövévé vált.

Beszélgetéseink során az általunk felépített rendszer részletes ismertetése segítséget jelent számunkra, hogy folyamatosan újraértékeljük részeit, azok kapcsolatát és a mi helyünket benne. Tükröt tartanak számunkra, ami a fejlődés elengedhetetlen katalizátora, mert nem félünk belenézni.

A hozzánk látogatók zömével azóta is fenntartjuk a kapcsolatot, barátként, családtagként gondolunk rájuk, emlékeinket sokszor felszínre hozzuk. Ez a szinte egész országot behálózó kapcsolatrendszer egy hálóként vesz körül minket. Erősít bennünket abban, hogy hitelesen képviseljük azt, ami bennünk él, és amit kaptak tőlünk, az egyben segítséget is jelentett számukra. Tudom, ha egyszer segítségre lesz szükségem, mindig lesz, aki segítő kezet nyújt majd!

Önkéntes Fenntarthatóság 3. rész

Önkénteskedés, mint a fenntarthatóság emlékcsírája

A helykeresők általában az internet világát kihasználva, főleg a Magyar Élőfalu Hálózaton keresztül találnak meg minket, és élnek az önkénteskedés lehetőségével. Nemzetközi fórumon az ökológiai gazdaságokat tömörítő hálózaton keresztül is bejelentkezhetnek hozzánk az önkéntesek a WWOOF magyar oldalán regisztrálva. Puritán körülményeink ellenére sokan jelentkeznek be hozzánk május és szeptember között. Főleg tanárok, diákok érnek rá jobban a nyári időszakban, de sok olyan ember is ránk szán szabadidejéből egy vagy két hetet, aki hasonló életformában gondolkozik.

Ők bepillantást nyernek egy működő, önellátásra törekvő gazdaság és az ezzel harmóniában élő család életébe, de nem látogatóként, hanem a munkán keresztül. Megosztjuk velük lakóterünket, étkeinket és megéléseinket segítségért cserébe. Jár a kezünk és közben beszélgetünk. Érdeklődésüknek megfelelően kapnak válaszokat. A mi válaszainkat 10 év tapasztalatából! Az élet legegyszerűbb dolgairól is szó esik ilyenkor. Ma már beszélni kell róluk, mert keveseknek adatik meg, hogy a természettel összhangban lévő életformában nőhessenek fel, és magukba szívhassák minden csínnyát-bínnyát elemi módon. Ezt újra kell tanulni! Nálunk is csak impulzust kaphat az illető. Foszlányokat, akár a nagyszülőknél töltött szép nyaralás emlékét kapták régen.

Én is tudok nekik emlékeket idézni az életmódváltásunk kezdeti időszakából, amiből sokat tanulhatnak. Emlékszem, milyen nehéz volt a laborvezetői állásból kikerülve egy kisebb területen is kertészkedni. A testem el volt szokva a fizikai munkától. Milyen lelki traumáim voltak, hogy a kenyérsütés végeredménye nem lett olyan "szép", mint a boltban megszokott látvány. Elszomorított, hogy a ruháink nem lettek ugyanolyan tiszták, mint ha komoly vegyi anyagokkal tisztítottam volna. Nagy dilemmákat okozott az idő mennyiségi kérdése és még sorolhatnám a példákat. Környezetünktől sokszor megkaptuk a kritikát, hogy nem akarunk e emberhez méltó életet élni, vagy hogy miért léptünk vissza az időben.

Nehéz volt a társadalmi normának ellenszegülni, amikor nem volt még meg bennünk a válasz, csak az érzéseink vezettek minket, és keresésben voltunk. De megérte, mert mára olyan dolgokat élhetünk meg, melyekről sokan csak álmodnak. De ez még nem az út vége, hanem inkább csak a kezdete.

A világ is folyamatosan változik, és nem hogy csökkennének a kérdések, hanem a régiek mindig más köntösben jelennek meg az életünkben. A fogyasztás ösztönzésének eszközei, a virtualitás mindig azt akarja elhitetni velünk, hogy van könnyebb út. De ha a mélyére tekintünk, csak rövidtávon igaz ez. Tudatos szülőnek sem könnyű lenni a mai világban, hogy átlássa a rohanó, változó világ következő mérföldköveit. Vajon mire kell felkészítenünk gyermekünket? Talán az az egyik legfontosabb, hogy tartós értékekre leljünk a világban és önmagunkban egyaránt. Ehhez fontos, hogy az ember dolgozzon az érzéseivel, a megéléseivel. A példákból is látható, hogy át kell gondolnunk, milyen tőről fakadnak igényeink és a világról alkotott elképzeléseink. El kell döntenünk, mi az, ami átformálásra váró, hamis elvárás és mi az, amit fontosnak tartunk fenntartani, és az milyen módon valósítjuk meg. A megoldásnál kiemelt szempont, hogy a rendszerünk szerves részévé tudjon válni.

A váltás részben ugyan fizikai síkon érzékelhető, de valójában megelőzi egy lelki folyamat, amit siettetni nem szabad, de segíthetjük szellemi megalapozással. Bár jól jön egy mozgatható tőke utunkhoz, de valójában elmondható, hogy a BOLDOGULÁS kérdése nem csak anyagi, hanem érzelmi és gondolati szinten dől el.

Ma már kezdem élvezni ezt az életformát. Sikerül tudatosítanom magamban, hogy az időt nem mennyiségileg kell kitölteni, hanem minőséget adni neki. Az a táplálék, amit mi termeltünk magunknak, az sosem fog úgy kinézni, mint a bolti, de sokkal táplálóbb annál. Rátaláltam arra a ritmusra, amiben egész nap tevékeny tudok lenni, és megerősödtem hozzá. Sokféle dolgot megtanultam házilag előállítani, de lassan letisztul, mi az, ami az én utam valójában, amit a közösségnek is fel tudok idővel ajánlani.  A lelkemben munkálkodó érzékenyítő erők hatására rá tudok hangolódni egyre jobban a körülöttem elterülő természet mondanivalójára, és részének érzem magam. Megtaláltam magamban a hit forrását, és elfogadom a felsőbb vezetést. A rokonok nem teljesen értik, mi az oka, hogy kevés pénzből élünk, tavasztól őszig reggeltől estig meg nem állunk, és mégis boldogan kelünk fel és fekszünk le.

És ez még mindig csak az egyén saját fejlődési útja, de elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy egy alakuló közösségben a felek az önismeretükre és megélt tapasztalataikra alapozva tisztán és őszintén tudjanak beszélgetni, elfogadni, segíteni, egyszóval kapcsolódni.  Kezdetben nagyon nehéz ez az út, de érdemes energiát tenni bele, mert az ember csakis az élő kapcsolatain keresztül képes töltődni, hogy a következő reggel is tettre késszen tudjon neki indulni a napnak.

Aki hozzánk ellátogat, az egy esszenciális élményt, egy magot kap tőlünk, ami kicsírázhat benne, és kinek-kinek akaratától függően fává cseperedhet majd. Indulásunkkor mi is kaptunk ilyen élménycsírát, mely bennünk is növekedni kezdett. Ennek a fának az ember szívében lesznek aztán beérő gyümölcsei is, melyeket idővel átadhatunk utódainknak, de addig is meg kell tanulnunk értékelni a földet, a napot, a vizet és a szelet, a lassú növekedést és a várakozás ritmusát, az év körforgását. Közben lesz időnk megélni önmagunkat, fejleszteni kreativitásunkat, megfigyelni környezetünket, kapcsolatokat építeni, a földdel való munkán keresztül rátalálni újból Istenre. De mindehhez időre van szükség, hiszen csakis ezeknek a megtapasztalásoknak az elmélyülése révén leszünk képesek újból egymáshoz és Istenhez kapcsolódva fenntartható módon élni, és betölteni az emberiségre bízott feladatot: (Környezetvédelem helyett) Teremteni!